Ha majd átölelsz
És én átölellek...
Akkor,
A világtól
Nagyon távol
Egy ölelésnyi térben
Szememmel szemednek
Kezemmel kezednek
Hadd mondjam
Először én...
Mert ezért születtem
Tanultam beszélni
Csak ezért tudtam
Remélni.
Kérlek, engedd meg
Először hadd mondjam én...
Szeretlek.
Közel
Szeretlek...
Egyedül vagyunk
Ketten.
Végre közel...
Homlokom
Homlokodon
Simogatva nézel,
Ahogy én is nézem szemed
Olyan közelről
Ahogy csak lehet.
Ringat e csillogó világ
Kívül megszűnt minden
Mintha tűzbe néznék,
S a tűzben nyert ártatlanság
Rabul ejti szemem.
Mint az időt a pillanat,
Mely most megszelídül
S reszketve lapul
Majd elcsitul köztünk.
Nincs jövő, nincs múlt
Csak szívdobbanás
S szelíden fekszik lábunkhoz.
Az elmúlás.
A búcsú csendje
Ne húzd el gyorsan kezed.
Nem maradt már más,
A szavakat neked adtam
Neked adom most a csendet:
A sziget fáit a folyó partját
Az elakadt szavak helyét
Az első csók forró csendjét
S karodban a megnyugvást
Az ígéretet szemedben
A beszédes hallgatást
A tested csendjét, hol érzem szíved
Téli estét s nyári délutánt.
A kezemét és kezed csendjét
Simogató jelbeszédét
Az ölelés néma sóhaját
És szívem ütemében a csendet,
Azt a másodpercnyi halált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése