2009. június 20., szombat

Heltai Jenő

A másik

És szólt a nő:
„A hajam ében,
És lágyabb, mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem, tied a lelkem,
Te vagy az első, akit öleltem,
Boldog vagyok, mert a tied vagyok…”
S a férfi szólt:
„A másik elhagyott.”
És szólt a nő:
„Piros az ajkam
És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja…
Oh, mondd, a másik szintén szép volt?
Fehér a válla? Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba, mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt, mint a nap?
Szelíd volt, mint a hold?”
S a férfi szólt:
„A másik csúnya volt.”

És szólt a nő:
„És mégis nappal, éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?”
S a férfi szólt:
„A másikat szerettem!”



Szerelmi vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?

Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom :

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !



Mert dalaimnak

Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
-Minek tagadjam gyöngeségem-
Kegyedhez írtam, kis Kató.

És dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.

Igaz, hogy önt tegezni mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik,
Vagy kegyedeznem, kis Kató.

De dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.

Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.

Magára vessen, ha belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.




Egy asszony keze

De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszin szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.

Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sirdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése