Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.
Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.
De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
s nem vagy többé se lélek, se test:
Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.
Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.
Bordáim rácsa közt ..
Bordáim rácsa közt, mint a vadállat
négy puha talpon jár a szenvedély
s érted liheg. Csókoltalak, de számat
bõrödbe vertem. Nincs se nap, sem éj:
Téged kutatlak. Közénk bújt a tested:
hol voltál, míg magamhoz húztalak?
Hiába alszol, csak Téged kereslek
e titkos lánggal égõ húsfalak mögött.
Bõrtömlõ, nem neked könyörgök!
A lelkeddel szerzõdtem, mint az ördög
s mit bánom olcsó, põre testedet.
Farod két gömbjét, szeplõs válladat?
Elfordulok, hogy megkeresselek.
Szemet hunyok, hogy jobban lássalak.
Szerelmes vers
Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.
Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.
Várfalat húztak közibénk az évek:
Te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.
Tiéd a jövő. Régen erős voltam,
de kincsemnek elfogyott az ára,
te a számítógépre esküdtél fel,
én Gutenberg foszló galaxisára.
Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,
s el sem képzeltem, hogy a szerelem
hatalmasabb. Most itt ülök melletted
a hosszú, szőke hajadon a kezem.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta sújt az iszonyat,
Hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Boldogságunkban te nem gondolsz arra,
Kivel töltesz utánam hatvan évet.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése