Mondd Kedves, mondd, mi a titkod?
Hogyan csinálod,
hogy láttadra lábam remegni kezd,
s nem ereszt
az a láthatatlan kéz marka,
mely szívemet satuként szorítja?
Mondd, mit teszel velem,
hogy láttadra elhomályosul szemem,
torkomba gombóc kerül,
lelkem a fellegekbe repül?
Mi a titok? Mi az, amit csak Te tudsz?
Hogy amint eszembe jutsz,
tarkómon bizsergés rohan át,
s érzem a szerelem mámorát?
Hogy csinálod, hogy hangom elakad,
s nem bújnak elő a szavak,
miket suttognék neked?
Miért van az, hogy szemed
testemre lúdbőrt kényszerít,
szívemre örömfátylat terít?
Mondd Édes! Mi a titkod?
Azt hogyan csinálod,
hogy beleivódtál sejtjeimbe,
beégetődtél génjeimbe,
hogy lényed teljesen átitat?
Mondd Drága! Mi ez a varázslat?
Elég szemöldököd rándulása,
s ereimben vérem áramlása
egy irányba indul,
és . . . khmm . . . a . . . "az" megmozdul
Mi a titok? Mi ez a bűbáj?
Miért van, hogy hiányod úgy fáj,
mint még semmi sohasem?
Mondd, miért teszed ezt velem?
Mondd Szerelmem! Miért van az,
hogy minden veled töltött pillanat
több örömöt jelent nekem,
mint az eleddig leélt életem?
Mondd Édes! Nem vagy Te boszorkány?
Mondd, miért Te vagy az a lány,
ki az ujjai köré csavart,
lelkemben vad vihart kavart?
Miért van az, hogy újra megtanultam sírni?
Hogy megint képes lettem verseket írni?
Mondd Kicsim! Mondd, mi a titok?
Mondd! Hisz ezt csak Te tudhatod!
MIELŐTT...
Mielőtt téged megismertelek, azt hittem, tudom mi a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem.
Hogy minden szépet láttam már, azt hittem,
S most csak a te arcodat csodálom, nézem.
Mielőtt te szóltál hozzám, azt hittem minden dalt hallottam.
Most már tudom; a te hangod az ének.
Azelőtt valóban nem tudtam
Mit is jelet az a szó, hogy: élet.
Mielőtt megérintettelek, azt hittem az érintés nem beszél,
De már tudom, hogy többet mond a szónál.
Egyetlen mozdulat többet elmesél
Ezer és ezer elhasznált szép szónál.
Mielőtt megkóstoltalak, azt hittem minden ízt ismerek,
De most tudom csak mi is az az; édes.
Most mennyei nektárt ízlelek,
Miért pokolra szállni lennék képes.
Mielőtt megszagoltalak, azt hittem enyém minden illat,
Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.
Most minden belélegzett pillanat
Égbe emeli szerelmünk mámorát.
Mielőtt megkívántalak, azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy,
Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.
Testemet, lelkemet átjárja a vágy,
S a gyönyör viharos tengerébe merít.
Mielőtt megcsókoltalak, úgy hittem minden csók egyforma,
Most minden percben azt kívánom, akarom;
Bár ajkunk végleg egybeforrana,
És soha ne engedne el ölelő karom.
Mielőtt szeretkeztem veled, nem tudtam mi az igazi gyönyör,
Hogy mi az igazi végzetes boldogság.
Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör,
Hogy minden más csupán csak balgaság.
(Mielőtt beléd szerettem
azt hittem,
hogy tudom mi az a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem!)Mielőtt...
Mielőtt téged megismertelek, azt hittem, tudom mi a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem.
Hogy minden szépet láttam már, azt hittem,
S most csak a te arcodat csodálom, nézem.
Mielőtt te szóltál hozzám, azt hittem minden dalt hallottam.
Most már tudom; a te hangod az ének.
Azelőtt valóban nem tudtam
Mit is jelet az a szó, hogy: élet.
Mielőtt megérintettelek, azt hittem az érintés nem beszél,
De már tudom, hogy többet mond a szónál.
Egyetlen mozdulat többet elmesél
Ezer és ezer elhasznált szép szónál.
Mielőtt megkóstoltalak, azt hittem minden ízt ismerek,
De most tudom csak mi is az az; édes.
Most mennyei nektárt ízlelek,
Miért pokolra szállni lennék képes.
Mielőtt megszagoltalak, azt hittem enyém minden illat,
Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.
Most minden belélegzett pillanat
Égbe emeli szerelmünk mámorát.
Mielőtt megkívántalak, azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy,
Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.
Testemet, lelkemet átjárja a vágy,
S a gyönyör viharos tengerébe merít.
Mielőtt megcsókoltalak, úgy hittem minden csók egyforma,
Most minden percben azt kívánom, akarom;
Bár ajkunk végleg egybeforrana,
És soha ne engedne el ölelő karom.
Mielőtt szeretkeztem veled, nem tudtam mi az igazi gyönyör,
Hogy mi az igazi végzetes boldogság.
Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör,
Hogy minden más csupán csak balgaság.
(Mielőtt beléd szerettem
azt hittem,
hogy tudom mi az a szerelem.
Most nem tudom. Csak érzem!)
ALUDJ VELEM
.
Ölembe fészkelődsz mielőtt elalszol.
Kezem lassan előre araszol,
hogy markomba simítsam melled.
Ez jó így! Ez kellett!
Jó így! Jó nagyon!
Még nem hagyom,
hogy magával rántson az álom.
Még nem! Még várom,
hogy Te a mélybe merülj,
hogy teljesen átkerülj
abba a másik, furcsa létbe,
az álmok színes mezejére.
.
Az én szemem is hunyva már.
A pillanat lesben áll,
s majdnem tudatom veszítem.
Ágyékom fenekednek feszítem,
bőröd forró, sima, lágy.
Ostorcsapásként sújt le rám a vágy.
.
Hallgatom légzésed ritmusát,
érzem véred áramát,
ahogy szíved nyugodtan, halkan
az enyémmel egy ütemre dobban.
Mellkasom hátadhoz simul,
testünk egymáshoz idomul,
mintha egyek lennénk. Egyek is vagyunk.
Tökéletesen összepasszolunk.
Két test, mely eggyé lett.
Két test. Egy lélek.
.
Belélegzem illatod.
Vállad gödrébe csókolok
gyengéden. Ajkammal épphogy érintlek,
félve attól, hogy felébresztelek.
Megrezzensz. Nem is alszol tán.
Sóhajtasz, s azután
felém fordítod fejed.
Ajkaddal ajkamat keresed,
nyelveddel nyelvemért kutatsz,
száddal szorosan szájamra tapadsz.
Csókolsz. Vadul. Édesen.
Gyöngéden szenvedélyesen.
Csókollak. Csókodra szomjazom.
Ébren vagy? Vagy csak álmodom?
(nem tudom)
.
Ébren álmodva szerelmeskedünk,
majd egész éjjel úgy ölelkezünk,
mint kik örökre összetartoznak,
mert szívükben szerelmet hordoznak.
.
Boldogan hunyom le a szemem,
mert mellettem vagy, s együtt alszol velem
ELMONDANÁM
Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok,
csak te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek.
SZERELMEZÉS
Látványod nyugodni percre sem hagy.
Csak nézlek. Nézlek. Gyönyörű vagy.
Szemem tágra nyílt, nem tud betelni veled.
Tétován indul útra a kezed.
Hozzám ér. Int. És
az érintés
gerincem ívbe hajtja.
Csókolj hát! Rajta!
Ajkad, mint hűs patak.
Csókolj! Csillapítsd szomjamat!
Fond nyakam köré a karod.
Súgd fülembe: éppúgy akarod
a szerelmemet,
ahogy én vágyom tiedet.
Bújj hozzám! Borítson lángba tested,
melyhez foghatót festő még nem festett,
szobrász még meg nem alkotott,
halandó meg nem álmodott.
Nézlek. Kebleden kószál most szemem.
Sóhajtva emelem kezem,
ujjaimban tébolyult vágy remeg.
Megérintelek.
Megfeszülsz. Érzem.
Simogatlak, s nézem,
ahogy tested reagál.
Tenyerem időnként meg-megáll,
hogy élvezze a gyöngédség
minden gyötrelmes gyönyörét.
Csodállak! Ámultan bámulok,
nézem hibátlan alakod.
Kecses derék, tökéletes csípő.
Igazi, létező, földre szállt Istennő.
Hódolok. Szép vagy.
Kontrollom elhagy,
a vágy már szinte fáj.
Muszáj,
hogy megízleljelek,
hogy érezzem bőrödön nyelvemet.
Csókollak. Előbb vállad, majd nyakad.
Aztán ajkam útjába piciny füled akad.
Huszonhét éve, hogy erre éhezem!
Mámorba hullva élvezem,
ahogy csókom sóhajra kényszerít.
Lentebb csúszok. Nyak. Majd melleid.
Egyikre kezem, másikra szám teszem.
Nektárízétől elveszít eszem,
Az imádat hatalmába kerít,
lelkemre fátylat terít,
melynek szerelemből szőtték szálait,
hogy felszítsa a férfi vágyait.
Egyre lejjebb tévedek.
Kábulatba révedek,
ahogy lassan elérem hasad.
Szívem a gyönyörtől szinte meghasad.
Már mindenem remeg.
Lehetetlen betelni veled.
Számba veszem tested minden gödrét, s dombjait.
Végigcsókolom bársony bőrű combjaid,
melyek lassan széjjelebb nyitódnak.
Az érzések lényembe ivódnak.
Nőiséged féltett titka szemem elé tárul,
vágyad gyöngycseppje mindent elárul.
Kívánsz. Akarsz. Vágysz rám.
Epedve indul útjára szám.
kissé kinyújtom nyelvemet,
s megérintelek.
Összerándulsz, összerándulok.
Felröppennek gyönyörsóhajok,
kóstolom zamatod. Ízlelem.
Hozzád képest a nektár íztelen.
Ó, szegény tudatlan istenek,
az ambrózia tiétek lehet,
nekem nem kell! Nem bizony!
Én csak Őt, csakis Őt akarom!
Csókollak. Ott. Nyelvem táncot jár.
A szerelem táncát. És csak arra vár,
hogy a felkorbácsolt gyönyör
majd a csúcsra tör.
Számban összpontosul most minden érzelem.
Leírhatatlanul élvezem,
hogy gyönyört adhatok neked,
hogy megérezheted szerelmemet.
És most! A csoda! A lobbanás!
Fékezhetetlen robbanás.
Kitörsz. A csúcs. Szinte fáj. Gyötör.
Elindult hódító útjára a gyönyör.
A kéj bilincsébe vert tested
pihegve lassacskán elernyed,
lélegzeted szelídül, csitul,
izmaid lazulnak, arcod kisimul.
Én az átélt örömtől kábultan,
elragadtatottan, ámultan
csókolgatom tovább
minden gyönyörűbbnél gyönyörűbb porcikád.
Aztán mikor már teljes a nyugalom,
s az ösztöneim újra én uralom,
felnézek. S erőm ismét elhagy.
Rádcsodálkozom: Mennyire gyönyörű vagy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése